2015. augusztus 16., vasárnap

1942-es ismeretlen női kerékpár felújítása 1. rész: A padlás titkai

A jóbarátom talált a padlásán három kerékpár vázat és a hozzájuk való többé kevésbé összes alkatrészt. Szegények már hallották a vasgyűjtők hangosbemondóját. Ha én nem hozom el őket megmentés céljából, akkor annyi. Íme az első kerékpár. A kerékpárt valószínűleg 1942-ben gyártották, amit a kontrában és az első tengelyben beütött évszám bizonyít. Hosszabb keresgélés után kiderült, hogy hasonló vázformájú kerékpár Bécs Ferenctől és 'Takács'-tól is származhat a veterankerekpar.gportal.hu alapján.


Amik hiányoznak: pedálok, hátsó sárhányó, a kontra fék pár alkatrésze. Az első sárhányó megvan de sajnos törött. majd meg kell patkolni. :)



Kedves barátunk a rozsda szépen belepte.


Eredetileg szép festése lehetett, piros lángszerű csík látszik fekete peremmel. Az alapszín vagy ezüst vagy aranyszín lehetett.




Ez az összes beütés a vázon az ülés alatt: 1242








A sárhányó is szép lehetett új korában:


Lássuk mi rejtőzködik a por mögött:


Hopp! Nagyon szépen néz ki!


Aranycsík meg minden. Régen értettek az ilyesmihez.



Por és rozsda.



A kontra fék viszont márkás. Fichtel&Sachs 1942-es Komet agy.



A kerekek festése. Ez is szép.


A küllők végén U betű látható. Gondolom a márkára vagy a gyárra utalhat. Nem semmi a csapágyházban figyelő raklapnyi kosz. Lesz ebből még használható bicikli!


Az ülés nagyon rossz állapotban van, valami zsákanyagot húztak rá valamikor.


Pedig piros műbőr volt eredetileg.


2002-es Shimano MF-TZ07 7 fogaskerekes racsni kitisztítása

Kissé nehezen járt már a racsni egy 2002-es Gepida kerékpáron, gondoltam kitisztítom. A következő Shimano racsni leszedő segítségével lehet a kerékről letekerni a racsnit (a képen). De még mielőtt letekernénk, ajánlom a racsni belső gyűrűjének előzőleges meglazítását. Ez a gyűrű a racsni közepén látható a tengelynél és két kör alakú bemetszés van rajta. Egy megfelelő bele illő fém rúddal (vagy célszerszámmal) és kalapács segítségével az óra járásával megegyező irányban egy kicsit lazítsuk meg, de még ne tekerjük le. A neten a racsni típusára rákeresve látható mire is gondolok én sajnos erről nem csináltam fotót.


A típusszám, de szerintem mindet hasonlóan lehet megbontani.


A racsnit a kerékről én úgy vettem le, hogy a racsni letekerőt befogtam a satuba, ráhúztam a racsnit a kerékkel együtt és a kerékkel tekertem ki, így volt elég nagy erőkar hozzá.
Ha sikerült a kerékről levenni a racsnit és kicsavartuk középről a gyűrűt akkor levehetjük a távolságtartó kis alátéteket is ha vannak, valamint vegyük ki a golyókat, ügyelve, hogy az alsó részt még ne emeljük le, mert alul kigurulnak a második sor csapágygolyók! A következő képen a racsni felső része látható, az alatta levőn az alsó. A képen látható a rece amin a fém pöcök ugrál.





A racsni lelke a drótgyűrű által tartott fémpecek amely a középponti test két oldalán is megtalálható. Ránézésre is nagyon szépen megmunkált a racsni belseje és nagyon jó az anyaga is. Minőségi benyomást kelt.


 A kónuszgyűrű alulról amit  a legelején meglazítottunk majd letekertünk. Mellette a távtartó gyűrű.


Az alsó csapágygolyók. Nem mértem le de szerintem alul és felül ugyan az a méret van. Mindent petróleummal kitisztítottam és bezsírozva összeszereltem. Utána gyönyörűen futott a racsni.


A hátsó kerék csapágyháza. A tengely csak a racsni leszerelése után húzható ki, mert másképpen nem férünk a tengely kónuszához.


A hátsó tengelyt a csapágytengely és a golyókat megtisztítottam és bezsírozva összeszereltem. Feltűnő volt, hogy mindkét oldalon találtam hibás csapágygolyókat, Gepidáéknál úgy látszik nem tökéletes a minőség.


Még egy kis történelem a Shimano márkáról. 1921-ben alapították Japánban a vállalatot, már akkoriban racsni gyártással indított az alapító. Azóta már horgászfelszerelést, evezős felszereléseket is gyártanak a kerékpár alkatrészeken túl.

2015. augusztus 15., szombat

1981-es Csepel Velence kerékpár felújítása 2. rész: Időugrás az elkészült kerékpárhoz

A pedál alkatrészei éppen most voltak rozsdamentesítve:


A pedál váza:


Az összeszerelt váltókar, sajnos a kiinduló állapotról nincsen fotóm:


Az elkészült kerékpár:


A javítási lista a következő volt a szokásos tisztítás, rozsdamentesítés és lakkozáson túl. Az első villa enyhén hajlott amitől kissé balra húz a kormány, de mivel meg akartam tartani az eredeti villát, végül azt nem cseréltem. Megszokást igényel a használata. :) Az első tengely kissé hajlott volt, azt lecseréltem újra. A láncot és a hátsó fogaskereket ki kellett cserélnem. Hátul 19 fogas a gyári fogaskerék, ezt lehet változtatni, ki milyen áttételt szeretne. A gyári elektromos kábel bele volt szakadva a vázba, újra kellett húznom. A pedálok nagyon kotyogtak, a csapágyak itt teljesen el is rozsdásodtak. De úgy ítéltem meg, hogy nem olyan vészesen rosszak és megint csak meg akartam tartani az eredetit így zsírozás után a régi csapágyak maradtak. A torpedó kontra görgői már berágódtak az aktív dobfeszítő kúpba, így azt az egész részt ki kellett cserélnem. (komplett körmös fejrész) mert nem akadtak meg a tengelyházban és csak forgott körbe hajtás helyett. Az ülés rugói egy elkopott tartólemez miatt belenyomódtak az ülésszivacsba, így ha nem akartam kidobni (nem akartam) eszkábálnom kellett egy támasztékot. Nem túl esztétikus, viszont működik. A hátsó keréken egy küllő hiányzott, valamint elöl nem volt első dörzsfék és mindkét lámpa is hiányzott. Ezeket mind pótoltam. A sárhányókat és láncvédőt ez eredeti fehér színűre festettem zománcfestékkel.