2015. szeptember 27., vasárnap

Sok hűtő, fagyasztó fogyasztása és hőmérséklete

Van nekünk egy fagyasztó szekrényünk. OBOD - Bauknecht Automatik. Hogy mi rajta automatikus, azt nem tudom, egy termosztát ki-be kapcsolja, aztán kész. Három lámpa is van rajta, a bal oldali narancs akkor világít ha bekapcsoljuk a kapcsolóval a kompresszort, ilyenkor folyamatosan megy, mellette a bekapcsolt helyzetet jelző lámpa zölddel és a piros azt jelzi ha kezd felmelegedni a hűtő, pl. nyitva maradt az ajtó. Ez utóbbi funkció nem tudom mi alapján működhet. A hűtőt Jugoszláviá-ban gyártották, mikor még létezett, nem tudom mikori gyártmány, 1990 körüli lehet. Hasonló hűtővel Géza is küzdött már ugyancsak termosztáttal kapcsolatban. Kb nettó 200 literes.


4 csillagos, nagyon hűt, német licensz.


Mint látható, a hűtőközege R12 - Freon amit már egy jó ideje betiltottak mert az ózonpajzsot bontja a légkörben.




Az volt vele a probléma, hogy állandóan ment a kompresszora, nem kapcsolt ki soha. A hőmérséklet szabályozója 4-esen állt, de be volt ragadva, nem tudtuk lejjebb venni. Egy fogyasztásmérés alkalmával napi 3,1 KWh jött ki, ami igencsak sok. Miután a szerelő kicserélte a termosztátot, mert eléggé beállt az állítókarja, már lehetett forgatni. De nem tudtuk, hány fok van a hűtőben, mert lehet, hogy azért ment a kompresszor állandóan mert már elillant a hűtőközeg és azért nem tudja már lehűteni a hűtőt. Egy vezeték nélküli hőmérővel kiderült, hogy -22 fok alatt van benne, ami túl hideg, elég lenne -18 fok is. Ekkor lejjebb vettük a hőszabályzót 2-esre. De még így is -20 fokot produkál, de már nem megy folyamatosan a kompresszor. A fogyasztásmérő most 2,5 KWh mért egy napra. Még lejjebb vettük a szabályozót 1 és 2 közé 2,33 KWh. A -19, -20 fok maradt. Lejjebb vettük 1-es alá egy kicsivel. 2,13 KWh lett a vége. Így marad. Végül is napi 1KWh is valami, amit nem fogyaszt el fölöslegesen. Egy hónapban: 38*30= 1140Ft

Akad a háznál egy Whirlpool ART 285/G fagyasztós hűtő is 1999-ből. Nettó 270 literes. A fogyasztását megmérve 1,938 KWh jött ki egy napra nyáron, ami megint csak elég magasnak tűnik, pontosan nem tudom mennyire volt állítva a hőszabályozója. Vicces, hogy a gyári adat a matricáján azt állítja, hogy 1,38 KWh a fogyasztása. Lejjebb látszik a kép róla. Na de milyen beállítással fogyaszt ennyit? Ha már kezemben volt a vezeték nélküli hőmérő megmértem hány fok van benne. 2-es állású hőkapcsolónál és 23 fokos szobahőmérsékletnél a legfelső polcon 10,6 fok. Ez nagyon magasnak tűnik, én úgy tudtam 5-6 foknak kéne lennie. A középső polcon 9,3 fok, a legalsó polcon a fiókok felett 3,7! fok, a fiókokban 11,5 fok. Tehát alulra esik a hideg, kivéve a fiókokat, mert ott van a legmelegebb. Érdekes, hogy mekkora a hőkülönbség a hűtőn belül is. Alulra kell rakni a romlandót. Most már kezdem érteni miért raknak a drágább hűtőkbe légkeverő ventilátort.
Most megmértem 2-es állásban is szeptemberben mennyit fogyaszt: 1,25 KWh/nap. Ez már közelebb van a gyári értékhez, szerintem amikor nyáron mértem a nagyobb értéket hidegebbre volt állítva.


Az ember elgondolkozik, hogy egy hasonló űrtartalmú új A+ fagyasztószekrény 0,62 KWh / nap fogyasztása mennyire valós. Valamint egy A+-os hűtő 0,7 KWh fogyasztása is érdekes. Ha egy új hűtő kerül a kezembe megmérem mennyit fogyaszt. A hűtőközege R134a - 1,1,1,2-Tetrafluoroethane - mely némileg árt a légkörnek, újabban már be is tiltották.


Kérem szépen sikerült egy újabb hűtőt megvizsgáljak. Sajnos a gyártási évet nem találtam a készüléken. Zanussi ZRB327WO2 a típusa, a képen láthatóak az alapadatai is.



A hűtőközege R600a - Izobután, ami nem olyan káros a légkörre, viszont robbanásveszélyes.


Először a belső hőmérsékleteket mértem meg. Nagyon érdekes módon ebben alul-felül ugyan annyi a hőmérséklet, nem úgy mint a Whirlpool-ban. A 11-es skálán 4-esre volt állítva, így 8,8 fok van benne. A készülék A+ minősítéssel rendelkezik energiafogyasztás szempontjából. Amit bizony hoz is mert a fogyasztása napi 0,66 kWh lett. Mondjuk nincs nyitogatva és csak 4-esre volt állítva, de ez egész baráti. Majd a fele a korábbi régi Whirlpoolnak. Igaznak bizonyulnak a hirdetésekben megadott fogyasztási adatok! Viszont jó hangos!

Újabb régebbi készülék. Orion OR 271

A hőmérséklet alul-felül 8-9 fok körül alakult, 2-3-as állásban. Az évjáratot nem tudom, csak az adatlapot tudom ide betenni. Ez a hűtő 0,83 kWh-t fogyasztott egy nap alatt.


Brutálisan hangos ez a hűtő. Nekem egy néma hűtő kellene.



A hűtőközege R134a - 1,1,1,2-Tetrafluoroethane - mely némileg árt a légkörnek, újabban már be is tiltották.


Úgy tűnik mégis viszonylag eloszlik a hőmérséklet a legtöbb hűtőben, nem úgy ahogy korábban gondoltam, hogy leesik a hideg és felül melegebb van.

Még egy megjegyzés. Minek vesznek az emberek ilyen nagy hűtőket? Szerintem a fagyasztóra sincs szükség. Ott van a boltban, fagyasszák ott. Ha veszek valami fagyasztott árut, akkor fel is használom. Persze én közel lakom a bolthoz, nagyobb távolság esetén indokolt lehet.

Még-még-még! Mindenki érdeklődjön! Egy új hűtőt tudtam megmérni! Samsung RB33J3205WW. 2017 év végi. Kérem szépen ebben digitális inverter van. Őrület. Akkora mint egy ház.


Persze nem kell elszálljunk a technológiától. Ebben is kompresszor van mint az összes hűtőben, csak mivel inverter vezérli ezért nem csak egyféle fordulatszámon megy, hanem jelen esetben 7 félében. (1100 és 4,300 fordulat/perc között) Sőt ahogy olvastam a honlapjukon majdnem soha le sem áll, egy kis fordulaton majdnem mindig megy. Ennek tudatában 10 év garanciát vállalnak rá. Elég jónak tűnik. Állítólag halkabbak, kevesebbet fogyasztanak és egyenletesebb velük a hűtő belső hőmérséklete. A 2000-es évek elejétől nyomatja már ezt a technológiát a Samsung. Megjegyezném, hogy azért jóval drágábban adják mint a normál kompresszoros hűtőket. Milyen érdekes, hogy az LG is 10 év garanciát ad az inverteres kompresszorra.

A saját megfigyeléseim alapján ez a digitális inverter kicsit marketing szöveg. Annyit csinál a gép, hogy fokozatosan emeli a kompresszor fordulatszámát aztán maxon megy amig le nem hűl a belső tér. A nem inverteres is ezt csinálja, csak hirtelen indul be a kompresszor. A fogyasztás mint majd látjuk egyáltalán nem kevesebb mint egy inverter nélküli gépnél. És fél óránként megy fél órát, engem zavar. Aztán ott a 10 év garancia a kompresszorra. Ugyan már, 30 éve is több mint 10 évig bírták a kompresszorok. Előbb szökik el a hűtőközeg minthogy a kompresszor elromoljon. Ráadásul ebben számítógép is van, újabb hibalehetőség. A gépre 1 év garancia van +1 év ha regisztráljuk a Samsung honlapján. Csak a kompresszorra van 10 év.

Adatlap:


Nettó hűtőtér 230 liter, nettó fagyasztótér 98 liter.
A hőmérséklet a hűtő ajtaján lévő panelről állítható be a kívánt értékre. Alul hátul található a kompresszor amit kicsit le lehetett volna még hangszigetelni. Valamint mellette van egy nagy üres terület ahová a második kompresszor kerülne ha olyan lenne a modell, így viszont csak helyet pazarolnak. Itt látható a kompresszor.


Itt látható a hatalmas hely mellette. Ide befér egy hátizsák.


A kompresszor matricája, a hűtőközege R600a mint a Zanussi-é,  Izobután, ami nem olyan káros a légkörre, viszont robbanásveszélyes.



Ami különbség nekem feltűnt, hogy tényleg nem túl hangos, viszont sokáig zúg egy kissé zavaró hanggal. Lehet, hogy megszokás kérdése csak. Érdekesség, hogy a hátulján nincsenek hőleadó lamellák és csövek, teljesen hideg hátul. A gép oldala melegszik fel, lehet, hogy a teteje is?

Meg is mértem a fogyasztását, a gyári adat szerint 0,68 kWh-t fogyaszt naponta. 0,785 kWh lett a napi fogyasztása január végén, szóval nyáron ennél biztos többet fogyaszt. A fogyasztás a nyitogatástól, a szoba hőmérsékletétől és a beállított hőfoktól is függ. Gondolom átlagolnak ilyenkor. Itt az energiacimke:


A 40 db hangot nem tudom lemérni, a 248 viszont nem jött ki, inkább 286+ az mert nyáron ugye még többet fogyaszthat. Ez a fogyasztás -19 fokos fagyasztó és +7 fokos hűtőrész beállításra vonatkozik.

Zanussi ZRA21600WA

Egy újabb alany! Zsír új! Az olaszoknál maradva egy másik Zanussi jön aminek az az extrája, hogy semmi extrája sincsen. Még mélyhűtő része sem! Ezt magamnak vettem, nekem nem kell mélyhűtő, hűtsenek a boltban. Ebben nincsen számítógép, kijelző, zenélés, semmi. Furcsa módon ezek nem is hiányoznak. A hűtő feladata, hogy hűtsön. És ezt ragyogóan el is látja, Nagyon halkan. Íme a készülék:





Made in Hungary. Őrület. 192 literes, hűtőközeg a szokásos R600a, Izobután. Na de a fogyasztás érdekel mindenkit. A gyári adat 125 kWh/év a matrica szerint ami napi 0,34 kWh lenne. Hát ez barátinak hangzik, sőt. A mért adat kérem szépen: 0,241 kWh-ra jött ki. Rekord! Nyilván ebben nincsen mélyhűtő, de akkor is. 2-3 közé van tekerve a tekerője. Nagyon elégedett vagyok vele, reméljük sokáig bírja majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése